Barion Pixel

Párkapcsolati coaching és mentoring

Nőként keresel megoldást?

A párterápiát kérők zöme nő, és elsősorban a párjukat szeretnék megváltoztatni. A férfiak természetesen érzik ezt, és gyakran inkvizíciónak élik meg az ilyen törekvéseket.

Hogyan lehet máshogy? 

Házasságtámogatásnál lehet, hogy legtöbbeknek a párterápia ugrik be, mint első és egyetlen megoldás, de egyáltalán nem igaz, hogy ne lehetne úgy tenni a kapcsolatért, hogy azt saját fejlődésünkkel kezdeményezzük. Sőt, azt mondják néha sokkal jobb, ha az egyik akarja menteni a helyzetet, mintha egymásra várnak a felek. Hiszen ha egy zsákban ketten vannak, és az egyik elkezd mocorogni, az mindkettőjükre kihat. Nemhiába mondják, hogy a jó házasság az, amiben ketten felváltva hülyék.

Férfiként keresel megoldást?

Férfiként sokszor akkor mozdulunk, ha a párunk noszogat minket, vagy nagyon nagy a baj, és a párunk már komoly határokat húzott. Sosem késő azonban reagálni, főleg a saját lelkiismeretünk nyugalma érdekében. Lehet azonban, hogy valaki férfiként érzékenyebb, vagy szívesen tanul új dolgokat. Bárhogyan is, várlak szeretettel!


Legyen téma akár kommunikáció,  evolúciós természetünk, a női szeretetteljes határhúzás képessége, a férfi és a kritika kényes kapcsolata, az eltávolodás, elfejlődés kezelése. De akár pártalálási nehézségek is. Életmentő praktikák vannak.

A párkapcsolati coaching és mentoring a párkapcsolatok védőhálója, a női-fèrfi működès számbavètele.

Zseniális, működő dolgok és fejleszthető képességek, amit megtanulhatunk a férfi-női működés mentén.

Érdemes kipróbálni, milyen lehetőségek rejlenek abban, amikor olyan képességeket tanulunk, amiről azt hisszük van – pedig nincs.

Várlak szeretettel személyesen egyéniben vagy párban

• Párkapcsolati coaching párban vagy egyénileg

• Nőiesség-férfiasság coaching

Időpont egyeztetéshez és további információkhoz: Boltos Emőke 06703380787

A képet az teszi teljessé, ha tudjuk, hogy a coaching inkább képességfejlesztés, a jelenből a jövőbe mutató módszer, emellé pedig bátran igénybe vehető annak a terápiája is amit “otthonról” hozunk, amit hozunk, de fogalmunk sincs róla (kineziológia és családfelállítás, generációs oldások.